1978 nyarán öt magyar fiatal úgy döntött, hogy megpróbál a maga eszközeivel szembeszegülni a Kádári diktatúrának és megalakította a Red Polecats / RPX punk rock együttest, magyarul Vörös Görényeket.
Zenei stílusuk kialakulására alapvetően az angol Sex Pistols, Clash, Stranglers
együttesek voltak nagy hatással, de alapvetően a kelet-európai kommunista rendszerek nihilizmusa kreálta az eltökélt, kérlelhetetlen arroganciát, mely a számokból árad. Az együttes tevékenységét számos hiteles rossz minőségű audió felvétel és fénykép örökítette meg a 70-es évek végén.
Abban az időben a magyar könnyűzenei életet is, mint az élet számos más területét, a feltétel nélüli megalkuvás és az ORI vezetésének való feltétlen megfelelés jellemezte.
Az ORI, mint cenzúra Erdős Péterrel az élén semmilyen eredeti szemléletnek nem engedett teret, mely a hatalmát valamilyen formában veszélyeztette, beszűkítve ezzel az akkori pályakezdő magyar zenészek lehetőségeit.
Az RPX együttes 1978 és 1981 között Hódmezővásárhelyen 8 koncertet adott valamint résztvett az Erkel diák ünnepek és a Pesti Műsor tehettség-kutató versenyén, azonban az akkori hatalom alkalmatlannak minősítette a domináns szélsőbaloldali kommunista eszmék terjesztésére, így a számoknépszerűsítésére nem kerülhetett sor. Íly módon az együttes 1981-ben feloszlatta magát, mivel számos próbálkozását a Kádári népi demok-rácia ellehetetlenítette.
A zenekar tagjai értetlenül állnak olyan események előtt, amikor a múlt
rendszer feltétlen kiszolgálói 56-os megemlékezéseken a megbánás minden jele nélkül képviseltetik magukat. Ők azok, akik a 70-es 80-as években egészen másként beszéltek 1956-ról és a másként gondolkodókat, mint az RPX együttes is - elhallgattatták.
Egészen mostanáig......
25 évvel a feloszlás után a zenekar pár tagja úgy döntött, hogy a modern technika segítségével emléket állít néhány új és régi szám erejéig az
együttesnek, abban a reményben, hogy a Kádár rendszer diszkriminativ és megalkuvásra kényszerítő politikája már soha semmilyen feltörekvő magyar fiatalnak nem szabhat gátat
a jövőben az önmegvalósításban.
2006-ban megjelent a Vörös Görények jubileumi albuma, melyet a rajongók pillanatok alatt elkapkodtak. Az együttes a nem várt nagy sikeren felbuzdulva elhatározta, hogy további kritikus számokkal próbál egyre népesebb rajongó táborának kedvébe járni.
Az új lemez érdekessége még az is, hogy visszatért az együttes eredeti énekese Berki László.
Reméljük, hogy erről a nem éppen tökéletes világról szóló album, éppúgy elnyeri a tetszésedet, mint az első lemez és ugyanolyan sikeres is lesz a fiatalok és idősebbek köreiben egyaránt.
Egy jó tanács: hallgasd a leghangosabban!
2009-re a romlás virágai arborétumi méreteket öltöttek Magyarországon. A posztkommunista hatalom gátlástalan tombolása az értetlen tömegek közömbösségével elvezetett az ország totális morális széteséséhez, a káoszhoz. A Vörös Görények zenekar ebben a kiélezett helyzetben is törekedett dalaiban és szövegeiben az objektív, tárgyilagos állásfoglalásra. Mivel a remény hal meg utoljára - a szólás szerint - ezért lett az album címe: Nincsen baj